2013. szeptember 16., hétfő

Sokmagos fekete kenyér (paleo)

Minél régebbi a paleo mozgalom, annál több fantasztikus recept születik.
Például ez a sokmagos fekete kenyér, amit nem is reméltem, hogy el lehet készíteni. Igaz, nem is nagyon próbálkoztam vele, mint ahogy a kenyér receptekkel általában, mert nekem nem hiányzik a kenyér - de a férjemnek igen. És ha nem sütök paleo kenyeret, akkor pár hét múlva hazaállít egy halom rizskrékerrel. Amit aztán eldugok egy dobozba, hogy ne legyen szem előtt és ő még se tudja megenni :)

Szóval, itt van ez a kenyér, amit az 5 elemes főzés oldalon találtam és egyből ki is próbáltam. Azóta még kétszer sütöttem meg, az utolsó adag épp felszeletelve pihen a fagyasztóban. Ha pedig rövid idő alatt ennyiszer készítettem, akkor minden bizonnyal jó kenyérről van szó :)


Hozzávalók:

30 dkg őrölt lenmag
40 dkg mag vegyesen: pl. szezámmag, napraforgómag, tökmag, dió, mandula, mogyoró, makadámai dió, stb.
5 ek. útifű maghéj
1 ek. paleo édesítőszer, tetszés szerint
4,5 dl víz
3 ek olaj vagy olvasztott zsír
1 tk só

Melegítsük elő a sütőt 250 C fokra.
Egy hosszúkás sütőformát béleljünk ki sütőpapírral. Az én formám 23x13x6 cm-es.
Egy tálban keverjük össze először a száraz anyagok, majd adjuk hozzá a víz-olaj keverékét.
Öntsük a masszát a sütőformába, alaposan nyomkodjuk bele, majd simítsuk a tetejét laposra.
250 C fokon (légkeverésesben 220 C fokon) süssük a kenyeret kb. 30 percig. Ekkor vegyük ki a formából, fordítsuk egy sütőpapírra és tegyük vissza még 30-40 percig.
Akkor jó, ha megütögetve kongó hangot ad.



Sós és édes feltéttel is finom.
Egyre ügyeljünk: eg-két szeletnél többet egyszerre ne együnk meg, mert a lenmag is és az útifű maghéj is hashajtó hatású.



Tejérzékenyeknek:  Élvezd az ételt úgy, ahogy van. 
Glutén érzékenyeknek:  Élvezd az ételt úgy, ahogy van.  
Paleosoknak: 
Élvezd az ételt úgy, ahogy van. 

10 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Gondolom nagy önuralom kell, hogy megálljon az ember egy szeletnél! Csodajó lett!

Kitti :) írta...

köszi, hogy feltetted :) , húúú, nem semmi energiabomba lehet ennyi maggal :O! ki fogom próbálni :)!!

Alexandra írta...

@Muskátli Büfé:

Szerencsére eléggé telít, de azért tényleg nehéz megállni :) Az első adag egy nap alatt simán elfogyott (négyen ettük), aznap este még egy adagot sütöttem másnapra. Azóta azért visszafogjuk magunkat.

Alexandra írta...

@Kitti:

Bizony, ezért sem ajánlott paleo kenyereket enni minden nap.

Névtelen írta...

Nem vizes a belseje?Eddig amibe vizet tettem annuak vizes volt a kozepe.

Alexandra írta...

Nem, egyáltalán nem vizes a belseje. Ez olyan, mint az igazi, talán egy árnyalatnyival szárazabb.

Névtelen írta...

Szia Alexandra,

Készítem ezt a kenyeret....és hát elbizonytalanodtam teljesen....biztos hogy itt dkg-okról beszélünk? Ez így egy óriási mennyiség, az én kenyérformámba szinte bele sem fér....., bár én picit megőröltem a mandulát és a nagyobb dióféléket kissé durvább állagúra, és alig bírtam összekeverni....szóval meglepődtem a mennyiséen.
Továbbá ez azért nem egy olcsó mulatság: itthon a különféle diófélék horror áron vannak (én most pl. paradiót tettem bele), és mivel kell 40 dkg mag így ennek a kenyérnek elég boros ára lesz....:-(

Üdvözlettel: Timi

Alexandra írta...

Szia Timi,

Igen, minden dkg-ban van. Ezzel a mennyiséggel egy kb. 75 dkg-os kenyeret kapsz (ugye a normál, nem paleo kenyerek általában 1 kg-osak), s mint a képen is látszik, elég tömör (mint a német magos kenyerek általában).
A 40 dkg mag összesen értendő, így ha több fajta magot használsz, akkor egyenként kevesebb, mint 10 dkg kell belőlük.

Szerintem ez a kenyér sehol sem olcsó, így bár nagyon finomnak tartom, én sem sütöm minden héten.
Viszonylag vékonyan szeletelhető, egy szelet kb. 7-8 mm-es.

Fagyasztható is.

Megőrölted a mandulát vagy csak durvára vágtad?
Nálam nem a diófélék dominálnak, hanem a tökmag és a napraforgómag, szezám. A diófélékből szerintem nem kell sok.

Megsütötted végül? Hogy sikerült?

Unknown írta...

Kedves Alexandra, többször elkészítettem ezt a kenyeret, nagyon megszerettem, köszönet a receptért! :)

Sajnos nem mindig sikerül ugyan olyan jóra, nyilván mert kísérletezgetek :)

Először a víztartalommal, mert bár 220 C fokon sütöttem ahogy írtad (bár ez nekem nagyon magas hőfoknak tűnt erről majd még kérdezek :) ) nekem egy picit nedves marad a belseje. Ami nem volt vészes, próbáltam még utána szárítgatni a fűtőtesten, mert amikor szeleteltem a késen "nyomot" hagyott.

Szóval próbáltam kevesebb vízzel, de nem lett jobb e téren.

Aztán próbáltam alacsonyabb hőfokon (180C), mert gondoltam hamar megsült a külseje, ezért nem szárad ki a belseje...

Sajnos ez sem segített.
Hmm, aztán próbáltam légkeveréses sütéssel, hátha jobban szárít...

Szóval láthatod, sok mindennel próbálkoztam, a mai az ötödik kenyér amit megsütöttem :)

Mégsem e amiatt regéltem csak ennyit :) hanem azért ragadtam billentyűzetet (bár a vizesedésről is érdekelne a véleményed) , hogy megkérdezzem, nálatok is büdös van amikor sül a kenyér? :-O
Főleg miután kiszedem a formából és megfordítom, abban a szakaszban jön olyan fullasztó szag a sütőből, hogy nem merem már legközelebb megsütni, mert annyit kellett utána szellőztetni hogy ....
Ilyenkor már elég barna tud lenni a külseje, de nem égett...
Előre is köszi a választ, Kata

Alexandra írta...

Szia Katalin,

Ne haragudj, ez az üzeneted valahogy elkerülte a figyelmemet.

Légkeverésesben vagy normál sütőben sütöd a kenyeret?
Légkeverésesen 220 fokon, normál sütőben 250 fokon kell sütni.

Ha nedvesnek érzed a kenyeret, akkor tovább kell sütni. Akkor jó, amikor megütögetve kongó hangot hallasz. Ha úgy érzed, kívül túl sötétre sül (egyébként igen, láthatod a képeken), akkor tedd a kenyeret alacsonyabb rácsra, illetve takard be alufóliával.

Nem, nálunk soha nem volt büdös a kenyér.
Pontosan milyen vegyes magokat használsz? Olajat keversz bele vagy zsírt? Én mindig az utóbbit. Milyen édesítőt raksz bele?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...